London 2012 - középdöntő Nam Hyun Hee /KOR/ vs Elisa Di Francisca /ITA/

A blogot Buday Boglárka 10 éves kezdő vívópalánta írta. A csoport házifeladata az volt, hogy a gyerekek nézzenek meg egy asszót a Londoni döntőkből, és saját szavaikkal írjak le hogy mi történt a páston.

Az asszó elején a kóreai vívónő előre-hátra ugrált, míg az olasz csak alig mozgott. Egyszercsak a kóreai lány csinált egy lépés kitörést, az olasz azt hitte, hogy cselesen fog szúrni, ezért vett szixtből egy szerklet, de elkésett vele, és így a kóreai megszerezte az első tust. Ezek után az olasz is össze szedte magát, és egyenes tempó támadással megszúrta az ellenfelét. Ezek után három érvénytelen szúrás következett, amelyből kettőt az olasz és egyet a kóreai szúrt. Ezt követően egymásnak estek és az olasz hihetetlen puhasággal megszúrta az ellenfelét. A kóreai ezt nem hagyta és egyenes szép ugrás kitöréssel kiegyenlített. Eredmény 2:2.
Az első szünet után a kóreai ismét egyenes szúrás - ugrás kitöréssel tust szerzett, majd az olasz egy védés vissza szúrásal. A következő tust is a kóreai szerezte, ez a tus együttesnek is számíthatott volna, ha az olasz nem szúr mellé. Ezután ismét a kóreai adott tust. Majd az olasz egyenes kitöréssel megszúrta a kóreait. Majd ismét az olasz adott tust, de most cselesszúrással. Így az állás 5:5.
A második szünet után a kóreai lépés kitöréssel ismét tust adott. A kóreai nagyon össze szedte magát mert ismét tust adott. A koreai ismét egymás után kétszer tust adott most ütés egyenes szúrásal. Ezek után az olasz is belejött, és kétszer egymás után tust adott. A koreai egy olasz passzé után növelte az előnyét. Az olasz két beleszúrásal a támadásba és egy támadással behozta a lemaradást.
Ezek után a hoszabbításban az olasz egyenes kitörésel megnyerte az asszót. Végeredmény 11:10 az olasz E. Di Francisca javára.

Ez egy kezdő kislány elemzése, nekem nagyon tetszett, ezért ugy döntöttem hogy érdemes feltenni a Klub weboldalára is. N.J.